Évek óta foglalkoztatott a külföldön élés gondolata. Mindig irigykedtem az emberekre, akik említették, hogy 1-2 évet itt és ott éltek. Az egyetemi alapképzésem után egyből elkezdtem dolgozni, a szakmámban, online marketingesként, úgy tűnhetett, minden a helyén van. De rájöttem, hogy az irodába járás, a B2B marketing nem az én utam. Nem voltam önazonos. Szólított a vágy, hogy világot lássak, tapasztaljak, éljek. Egy barátnőm segített végül abban, hogy megtegyem a szükséges lépéseket. Együtt jelentkeztünk a Leideni Egyetemre, és 2022 őszén számomra is valósággá vált, amit azelőtt csak irigykedve hallgattam.
Külföldre Költözés
Az első, és szerintem a legnagyobb és legstresszesebb nehézség, amivel szembe kellett nézni, a szobakeresés volt. A holland ingatlanpiac szép szavakkal élve is teljes katasztrófa. Óriási túlkereslet, kevés hely, eszméletlen árak. És mindemellett még rengeteg csalót is ki kell szűrni. Csak hogy tudd, milyen szintű stresszről is beszélek: az arcomon stresszekcéma jött ki, úgy éreztem, hogy csak testben vagyok jelen a mindennapokban, mert minden pillanatot beárnyékolt a tudat, hogy még mindig nincs hol laknom. Júliusban. Ekkor jöttem rá, hogy milyen borzasztó is lehet azoknak az embereknek, akik hónapokig, évekig ebben a krónikus distressz állapotban élnek munkahelyünk, párkapcsolatuk, akár anyagi helyzetük miatt. És arra, hogy a jóga által lehetőségem van segíteni kell nekik.
Utolsó elkeseredésemben a Hollandiai Magyarok Facebook csoportba írtam ki egy segélykiáltó bejegyzést, hátha valaki befogad. Többen is megkerestek. Nem hittem el. Végül két opció közül kellett választanom: két 40 körüli férfi, akik évek óta együtt élnek (nem, nem egy pár), vagy egy középkorú hölgy, a párja és egy másik albérlő. Mindkettőjükkel telefonon beszéltem, és hagytam, hogy a megérzéseim vezéreljenek. A fiúkhoz mentem. Az intuícióm nem hagyott cserben. Egy nagyon segítőkész, befogadó, elfogadó, laza kis lakóközösség része lettem. Együtt néztünk Reszkessetek Betörőket karácsonykor, Ikeáztunk, tengerpartoztunk, ha valaki magyar kaját főzött, mindig jutott a másiknak. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
A kezdeti akadály átugrása után autóval indultunk neki az útnak, édesanyámmal. Egyébként pont Teliholdkor. Az egész költözködési folyamat teljesen szürreális volt. Csak hagytuk, hogy sodorjanak minket az események, lépésről lépésre haladtunk. Talán csak akkor fogtam fel, hogy mi is történik, amikor átléptük a Holland határt. Nem volt visszaút. Aztán egy hét után, a berendezkedés és kirándulás után egyszer csak ott maradtam egyedül. És egy hétig betegen feküdtem az ágyban. A szervezetem azt mondta, ebből elég, ideje megállni, és pihenni. Mentálisan is.
A Komfortzóna Tágítása
Amikor augusztus utolsó hetén elindult az iskola, a gólyatábor, az ismerkedés, a heti 4 nap bejárás és mellette dolgozás, nem jutott sok idő a pihenésre. Arról nem is beszélve, hogy közben mentálisan mennyire megterhelő volt a sok bürokratikus teendő elintézése. Például amikor közölték, hogy 6 hét, amíg megkapom a BSN számomat (egyfajta adószám, ami nélkül nem tudok dolgozni, bankszámlát nyitni de szinte levegőt venni sem). Vagy amikor megbüntettek a rendőrök (150 euróra!), mert biciklizés közben a kezemben volt a telefonom.
De ezek mind kellettek. Megérték. Ahogy felvettem a ritmust, egy elképesztően idilli, tökéletes őszi időszakba csöppentem. Leidenről tudni kell, hogy az egy főre jutó cuki, cosy kávézók száma több, mint elég. Nem csoda, hogy rászoktam a kávéra. Annyi baj legyen. Hollandia gyönyörű ősszel. Sokan a tavaszhoz kötik a tulipánok miatt, de én ősszel, a lehulló színes levelekkel, az esőkabátokkal, a kötött pulcsikkal, az említett beülős helyekkel, fantasztikus könyvesboltokkal kérdés nélkül az őszre teszem ott a voksomat. Ha teheted, október elején látogasd meg! Akkor még az északi szél sem olyan fagyos.
Aztán a hideggel együtt, november elején engem is utolértek a mélyebb érzések az újdonságok felfedezése mellett. És főként azért, mert első kézből tapasztaltam meg azt, amit persze mindenki “tud” - piszkosul nehéz kialakítani a saját, harmonikus, kiegyensúlyozott életed, amikor minden nap újabb akadályokkal találod szemben magad.
És úgy még nehezebb, ha tudod, hogy milyen is kényelemben és nyugalomban élni, és ezt önszántadból feladod a felfedezés, a tapasztalás érdekében. Minden egyes nehézség alkalmával tudatosítanom kellett, hogy miért is vágtam bele ebbe a kalandba egy másik országban, távol a hazámtól és a szeretteimtől. Hogy tapasztaljak. Hogy felfedezzek. Hogy tanuljak. Hogy megismerjek embereket, kultúrákat. Mindeközben magamat is. Hogy ne maradjon bennem a "mi lett volna ha".
Az igazság az, hogy sokszor megkérdőjeleztem a döntésemet. Hiányzott a jógaoktatás, a gondosan kialakított étrendem felborult, ami meglátszott az emésztőrendszerem és az arcbőröm állapotán is, és ezen persze a lényegesen nagyobb szintű stressz és pörgés sem segített. Biciklis futárként dolgoztam, Hágából Leidenbe vonattal jártam be a suliba, tanultam és mindezek mellett nem tudtam annyi időt fordítani a befelé figyelésre, a mozgásra, az öngondoskodásra, amennyit szerettem volna. El kellett fogadnom, hogy ez az időszak most máshogyan szól az önismeretről.
Emellett viszont folyamatos megerősítéseket is kaptam, hogy igenis jól döntöttem. Gyönyörű helyeken jártam, rengeteget tanultam a világról, önmagamról és persze a hollandokról is. Imádják a kenyeret, a szendvicseket, az olajban sült kajákat. Ideális egy gluténérzékeny számára, ugyebár. Kedvesek, segítőkészek, mégis távolságtartóak. Nem érdekli őket, mit csinálsz, milyen ruhában vagy. Meghagyják a személyes tered. Megkérdezik, hogy hogy vagy, de csak megszokásból. Mindig találnak alkalmat a bulizásra. Nagyon tudnak inni. Persze nálunk nem jobban. Bár esőben, szélben gond nélkül elbicikliznek a világ másik felére, mégis rendkívül kényelmesek. Imádják az előre felvágott, becsomagolt zöldségeket például. És a sültkrumplit. Komolyan, szerintem 100 kg krumplit biztos megettem 8 hónap alatt. NEM TÚLZOK. Fő az egészség!
Honvágy, Hála, Hiány
Karácsonyra hazautaztam. Honvággyal, kimerülten, de tele szívvel, élményekkel és egy kicsit talán más világnézettel. Az első négy hónap, amit külföldön töltöttem segített perspektívába helyezni többek között a kapcsolataimat is. Soha nem éreztem még ekkora hálát, hogy van egy otthon, ahova vágyakozással mehetek haza. Ahol minden nap különböző barátokkal és családtagokkal tölthetem az időm. Hogy vannak emberek az életemben, akik még sosem hiányoztak ennyire.
És mindezek mellett hihetetlenül hálát éreztem az új kis nemzetközi családom felé, akikkel osztozhattam az elmúlt hónapok nehézségeiben és örömeiben, akiktől rengeteget tanultam és akik felnyitották a szemem, hogy a Föld nem is olyan nagy, mint amilyennek gondolnánk. Sok-sok szuper embert megismerhettem, akik közül párat azóta is a barátaimnak hívhatok. Csoda értékes lányok. És velük is úgy kötött össze az Univerzum, hogy hagytam, hadd vezéreljen az intuícióm. Csak köszöntem nekik. Ennyi kellett, hogy hasonló értékrendű lelkek mellett találjam magam. Bizalom a megérzésemben.
Az otthon töltött idő olyan volt, mint egy lélekmelengető wellness retreat. És mégis, Januárban lázasan repültem vissza Eindhovenbe, mintha a testem már előre tudta volna, hogy nem lesz olyan egyszerű. Hát persze, hiszen a szervezet mindig tudja, mindig bölcs. Az agyam még nem tudta, és a szívem sem, ezért hideg zuhanyként ért az a mérhetetlen kétségbeesés, fájdalom, magány és hiány amit átéltem. 2 napon keresztül sírtam. És most tényleg nem túlzok. Szerintem az történt, hogy amikor végre otthon voltam, nyugalomban, csendben, lassúságban, volt ideje feldolgoznia a tudatalattimnak, amik történtek. Leértek a dolgok. És persze kaptam egy emlékeztetőt, hogy milyen az otthon MELEGE. Ez hiányzott a legjobban. A melegség. És most nem csak szó szerint.
Pedig előtte úgy indultam neki, hogy most már könnyebb lesz, már van egy kialakított élet, amibe visszamegyek, nem kell a nulláról kezdeni. Ez mind igaz is, talán ezért értek ilyen váratlanul ezek a nehéz érzések. De tudtam, hogy csak úgy adhatok teret új dolgoknak, élményeknek, ha megélem a hiányt, az ürességet is. Így is tettem.
Bizalom az Életben és Önmagamban
És valóban, amíg kint a természetben a köd még sűrű volt, bennem fokozatosan eloszlott ez a hidegség. Az a hat hónap, amit egy huzamban kint töltöttem, kicsit egybefolyik. Továbbra is hullámzott, de nem annyira, nem ért olyan mélységekbe, vagy inkább máshogyan. Most hogy így belegondolok, meg is mosolyogtat, hogy egészen előtérbe került a randizás is. Tudni kell rólam, hogy az aktív párkeresés nem volt annyira jellemző rám. De valahogy most tudtam lazábban kezelni. Lehet a hollandok hatottak rám. És hé, milyen önismereti út volt.
Elterveztem, hogy mivel több szabadidőm lesz, indítok egy online jóga csoportot. Ez újabb komoly szembenézés volt önmagammal, és azzal, hogy sajnos nem akarhatok mindent egyszerre. Még túl sokat vett ki belőlem. Az intuícióm, a belső szemem azt mondta, egyszerre csak egy lépést tegyek. Éljem meg a jelenem, a külföldi egyetemi kalandjaim, gondozzam önmagam és a kapcsolataim, és a mindennapjaimmal inspiráljak. Nehéz volt beismerni, de csak ennyi fért bele, hogy teljes tudjak maradni.
Annyi élményben volt részem. Szépség és a Szörnyeteg koncerten voltam Amszterdamban, és végigsírtam. A kedvenc mesém volt. Még most is az. Három napot Belgiumban töltöttem a lányokkal. Végre tudtam többet olvasni. Dokumentumfilmeket nézni. Volt nálam látogatóban anyukám, két barátnőm (külön-külön), apukámmal pedig kétszer is összefutottam, mert erre hozta a munka. És volt egy nagyon különleges pillanat, amit sosem felejtek el. Az egyik barátnőmhöz Húsvétkor eljött a családja, és meghívtak minket egy ünnepi vacsorára. Sütöttem egy tortát, és ahogy vittem keresztül a városon a nagy dobozt, csak elkapott az érzés, hogy basszus, én itt egy közösség része vagyok, ahová viszem a tortát amit én sütöttem. Tartozok valahova. Van kiknek adnom. Van kikkel ünnepelnem. Úgy utaztam keresztül Hágán mintha a Walking on Sunshine klippet forgatnám újra. Megérkezett az a melegség, amiről beszéltem.
Aztán május elején elutaztam a Francia Riviérára és onnan hazatérve hirtelen egyszerre öntött el az önálló külföldi élet súlya. Hasonló érzések vettek hatalmukba, mint Januárban, csak nem annyira erőteljesen.
Tudatosan azzal az elhatározással indultam útra, hogy egy kis időre magam mögött hagyok mindent, és teljes gondtalansággal élem át a barátaimmal töltött időt. Önfeledten énekeltem lehúzott kocsiablakokkal, magamba szívtam a Földközi-tenger émelyítő illatát és színét, megcsodáltam teljes lényemmel ezt a gyönyörű cannes-i naplementét. Szóval úgy igazán töltődtem és jelen voltam.
Ez a fajta édes semmittevés, szimpla létezés hagyta a tudatalattimat dolgozni és feldolgozni. Egy pár napra kiszakadtam a mindennapok forgatagából, és ezzel teret és időt hagytam arra, hogy egy kicsit más szemszögből lássam a dolgaim, amikor visszatérek. És megint
Érdemes néha-néha egy rövid időre kilépni a megszokottból. Ezzel perspektívába tudjuk helyezni az elakadásainkat, szorongásunk forrásait, terheinket, és talán könnyebben, vagy más módszerekkel és megközelítéssel rázódunk vissza a mindennapokba.
Végül anyukám tanácsa rántott ki a gödörből: ne vegyem túl komolyan az életet. Ez a szemlélet azóta is velem van és emlékeztetem magam rá.
Talán éppen ettől vezérelve láttam be, hogy nem fogom tudni befejezni a szakdolgozatomat június végéig úgy, hogy közben dolgozok, és szeretném kihasználni az időt, amit még kint töltök. Már-már bűntudatom lett, hogy olyan, mintha csak nyaralnék, "hesszelnék". Ezt el kellett hessegetnem. Megérdemeltem azt a végső kis nyugit, főleg, hogy a munka és a tanulás ugyanúgy zajlott. Csak mellette hagytam magamnak időt élni is. Milyen szomorú, hogy manapság ez már nem minősül megengedettnek, és az ember hasznontalannak érzi magát tőle.
A legjobban talán egy nagyon hosszú hullámvasúthoz tudnám hasonlítani ezt az évet. Egy önismereti hullámvasúthoz.
Volt itt minden. Izgalom. Félelem. Lelkesedés. Magány. Kétségbeesés. Kételyek. Fázás. Elázás. Nevetés. Sírás. Teljesség. Hála.
Folyamatosan gyűjtöttem az inspirációt, hogy milyen akadályokon is kell átküzdenie magát a modern embernek, és hogy én, mint jógaoktató - és ki tudja hogy a jövőben még mi más - hogyan tudok segíteni ezek átlépésében.
Egészen szimbolikus, ily közel a tengerhez újra és újra felismertem az élet megállíthatatlan hullámzását.
Rengeteget tanultam magamról. Megtanultam rétegesen öltözködni. Magyar ételeket főzni. Egyedül kávézni. Magabiztosabb lettem. Nyitottabb az emberek felé. A világ felé. Rájöttem, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz, hogy mennyi hely vár még rám, és egyáltalán nem lehetetlen eljutni oda, ahová húz a szívünk. De jobb, ha minél kevesebb elvárással megyünk, mert úgyis csalódni fogunk. Semmi sem olyan, amilyennek elképzeljük. Ez persze nem jelenti azt, hogy rossz. Csak más.
Gondolkodás nélkül újra jegyet váltanék erre a hullámvasútra. És fogok is még sok másikra.
Válts jegyet te is az álmaidra és a vágyaidra! A “mi lett volna ha” a lehető legrosszabb érzés amit magadnál hordozhatsz. Hiszen tudsz tenni ellene.